Egyesületünkről

Kedves Látogató, Szimpatizáns!

OROSHÁZI kyokushin karate 1981.10.01-én indult el Orosháza városában. Alapítói és az első edzések a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában kezdődött el Debreczeni István, Buri József, Károlyfalvi Elemér, Bogár Miklós irányításával szabadidő formályában a Vörös Kereszt segítségével amit Nyilasné tanárnő segített!

 

Az első edzésen 230 fő jelent meg főleg középiskolai diákok részvételével. Zsiga Zsolt a legelső edzéstől résztvevője volt az edzéseknek! Első övvizsgákat 1982. decemben tették a következő tagok:

Debreczeni István 9. kyura, Buri Jozsef 9.kyura, Karolyfalvi Elemér 9. kyura, Bogár Miklós 9. kyura, Szalacsi Kinga 10. kyura, Debreczeni Csilla 10. kyura, Zsiga zsolt 10. kyura tettek sikeres vizsgát!

Innen indult el minden és a karate egyre népszerűbbé vált! 1984. februárban szörnyű tragédia történt, amikor Debreczeni István (24 év) váratlanul meghalt!

Halála után közvetlen a szülők kezdeményezésére közgyűlést hívtak össze a tanítványok között, ami akkor közel 200 fő karatékát jelentett! Itt kellett megválasztani az utódot, aki folytatja Pisti elkezdett vezetői munkáját! A választás nem a végzett testnevelő tanárokra esett Elemérre és Miklósra hanem az akkor 17. éves Zsiga Zsolt 7. kyus középiskolás tanulóra aki váratlanul a többség szavazására  a közösség élére került!

A választás után ami a tanároknak kudarc volt, szét szakadt a csapat és Zsolt közel 150 fő karatékával folytatta az elkezdett munkát, míg a tanárok külön csoportban külön egyesületet alakítottak Petőfi MG TSz Karate klub néven. Zsolt 1984.04.12-én betöltötte 18-évét és elindította az Orosházi Testkultúra GMK-át! 1986.május végéig a két Orosházi csapat külön dolgozott de a Magyar Kyokushin Karate Szervezet utasítására egyesülni kellett a magasabb övfokozatú karatéka által vezetett klubba!

Így Zsiga Zsolt 4. kyus karatéka lett a vezető és teljes egészében közel 250 fő élére került! A munka elindult de 1987. februárban Zsolt a katonai behívó miatt a Szolnoki Desszant alakulatába vonult be! Egészen 1988.augusztusáig a felderítőknél volt és közben minden nap kimenőt kapott a Szolnoki Shihan FURKÓ KÁLMÁN edzéseire ! Ekkor már 2. kyus Karatésként edzett és versenyzett! 1988.augusztus közepén leszerelt és Orosházán folytatta edzői munkáját és 1989.januárban megalakította az Orosházi Kyokushin karate Szabadidő Kört!

Elnöke lett és elkezdődött egy tudatos munka a fejlődés érdekében. 1990-ben válogatott versenyző lett majd 1991.02-03-04 hónapokban kiment edzeni Svédországba Hovard Collins 7. danos mesterhez, majd Angliába és Spanyolországban edzett és készült. 1991-nyarán 1.danra sikeresen vizsgázott és már fekete öves mesterként válogatott versenyzőként irányította a klubbot ! 1994-95 ben sikertelen vizsgákat tett 2.danra !

1996-ban 2.danra vizsgázott Shokei Mathsui előtt az IKO1. Világszervezetben.

1999. júliusban 3. danra vizsgázott Shihan Borza József 6.danos mester előtt az IKO Matshushima szervezetben.

1999-nyarán 5 évre kinevezték a Magyar Válogatott edzőjének és 2000. novemberben Haszman Béla válogatott tanítványából Súlycsoport Nélküli Világbajnoki 2. helyezettet nevelt!

Ezért az eredményéért A Magyar Karate SZAKSZÖVETSÉG és Sportminisztérium kitüntette!!!

2004-2007. Ig szabadúszóként a Magyar Karate SZAKSZÖVETSÉG égisze alatt dolgozott míg 2008.decemberben Ismét Válogatott edzőnek kérték fel. 2009. októberi Budapesti világbajnokságig ahol az Independ Magyar válogatott irányította.

2010. júliusban lépett be az IBK Magyarországi Szervezetébe SHIHAN Somogyi Zsolt kérésére. Zsolt 2004-2009-ig 3x adta be a 4. danra a vizsga szándékát, amit akkori szervezeti vezetők akadályoztak és nem engedték vagy ők – vagy az adott japán vezetők a Magyarok javaslatára!

A 2010- ben való jelentkezésnél Zsolt az IBK Világszervezet Kanchojával Gerard Gordeauval való megbeszélésükön Hanshi Adamy István 8.dan és SHIHAN Somogyi Zsolt 7.dan mesterek javaslatára kettő övfokozatott ugorva 4-5. danra vizsgázhatott, ahol végigcsinálva az 50. vizsgaküzdelmet sikeres vizsgát tett. 2010. November 17-én Orosházán a Városi Sportcsarnokban teltház előtt! 2011-ben ismét válogatott edzőként dolgozott 2014-ig és 2016. júliusban 6. danra léptették elő és azóta az IBK vizsga bizottságának tagja és a Magyarországi IBK HUNGARY legmagasabb övfokozatú szakmai vezetője! Az orosházi egyesület 38-éve oktatja a Magyar Kyokushin Karate égisze alatt tanítványait! Az egyesület hivatalos Neve: Okkszk SE (Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő KÖR Sportegyesüle)

Karate edzőink:

  • Shihan Zsiga Zsolt  6.Dan
  • Sensei Zsiga Zsolt  3.Dan
  • Sensei Gottfried Sándor 3.Dan
  • Magon Hajnaka 2.Dan
  • Bíró Csaba 1 .Dan
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close